A Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum 2018. február 8-án nyitotta meg Mézes gondolatok című kiállítását, amely azóta vándorkiállításként eljutott az ország több pontjára, most negyedik helyszínként a szerencsi Zempléni Múzeumban tekinthető meg a rendkívül hangulatos, sok-sok ismeretet könnyen befogadható módon közlő kiállítás.
Az időszaki kiállítás 2021. december 31-ig tekinthető meg a Zempléni Múzeumban.
A méz, mint az édes íz alapvető hordozója már a kezdetek óta jelen van az emberiség történetében. Az apró repülő rovarok évezredek óta édesítik meg életünket és óvják egészségünket a természet nagylelkűsége által rájuk ruházott képességeik révén. Korai elődeink, az erdőben élelem után kutatva egyszerű rablókként vették el a mézet apró tulajdonosaiktól.
A mézelvétel és a méhtartás kifinomultabb módjai nem tekintenek vissza nagy múltra.
A méhek háziasításáról csupán a középkor óta beszélhetünk a magyar történelemben, amely összefügg a méhek által előállított termékek egyre szélesebb körű felhasználásával és az erre mutatkozó igények növekedésével.
A méhek és az emberek kapcsolatát a velük foglalkozó specialisták, a méhészek – a méznyerés specialistái – tevékenységén keresztül lehet a legjobban bemutatni, hiszen egy átlagember csak a természetben vagy a kertben találkozhat a szorgosan gyűjtögető apró rovarokkal. A méhészet hosszú fejlődésen ment keresztül, mely során az ember és a méhek kapcsolata is folyamatosan változott. A méhészeti technológiák lassú fejlődése a méznyerés állatbarát korszakát hozta magával. Az elhivatott méhészek és az általuk alapított egyesületek már a 18. századtól ádáz harcot vívtak a lefojtás barbár méznyerési eljárása ellen, amely a méhek elpusztításával járt.
A lassú fejlődés eredményeként napjainkra az emberek és a méhek kapcsolata új alapokra helyeződött. A méhészek gondos gazdaként ápolják méhállományukat, akik ezt nagy mézhozammal hálálják meg. Tényleg ilyen idillikus a viszony, vagy vannak negatív tendenciák? Vajon mit hoz a közös jövőnk?
Nap mint nap számtalan olyan terméket használunk, amelyben méhek által előállított anyagok találhatóak. Ha a környezeti ártalmak és az emberi tevékenység miatt méhek eltűnnek a földről, vajon tudnánk-e nélkülözni őket? A fontosabb méztípusok és méhtermékek megismerése mindenkinek tanulságos lehet, ezt már csak tetézi a felhasználási területük hihetetlen gazdagsága.
A Mézes gondolatok kiállítás a megismerést és a megértést is segíti, hiszen minél többet tudunk a méhekről, annál jobban szeretjük és óvjuk őket, mint a természet egyensúlyának fontos elemeit, életünk megédesítőit.
A kiállítás a rabló méhészet korától a tanult méhészek korán át egészen napjainkig vezeti a látogatókat, betekintést nyerhetnek a méhek laikusok számára titokzatos életébe, az érdekes méhész szakma több specifikumába, emellett a méh egészségre és szépségre gyakorolt jótékony hatásaira is felhívjuk figyelmüket.
A tárlatot több interaktív elem tarkítja, kicsik és nagyok egyaránt örömüket lelve gyarapíthatják a méhek, méhészek és a méz világáról szerzett ismereteiket.